A legszebb nap az életemben
2012. január 6,
életemben eddig a legboldogabb nap.
Világra jött végre, kire oly régóta vártam,
a 9 hónap alatt türelmetlenné váltam.
Erről az időről írnék bővebben,
bizton állíthatom, ez alatt bölcs lettem.
Az első 4 hónap nem volt könnyű,
minden, mit megettem, kijött. - Ez szörnyű!
11 kilóval lettem kevesebb,
mivel az étel nekem jól nem esett.
De aztán a kocka igen nagyot fordult,
azután a gyomrom állandóan kordult.
Még éjjel is, mikor a mosdóba kimentem,
a szájamba egy csokit a fiókból betettem.
A tükörben mindig nézegettem magam,
hogy napról-napra nagyobb lett a hasam.
A harmadik hónapban a doktor úr tudatta,
hogy a kicsi babám fiú, - az ultrahang mutatta.
Nagyon örültünk a hír hallatára,
bár nem válogattunk a gyermekünket várva.
Csak egészséges legyen, ez az egy, mi számít,
ki e helyzetben mást mond, szerintem az hárít.
Kiválasztottuk nemsoká nevét,
így, hogy már tudtuk a nemét,
bár először Dávidoztuk,
de aztán áhítoztunk,
hogy minden ünnepe egy kupacban lenne,
így lett végül a fiunk neve Bence.
A harmadik hónapban történt még más dolog,
éreztem, hogy Bence baba a hasamban mocorog.
Ahogy a pocakom egyre domborodott,
kis keze és lábacskája ki is dudorodott.
Kérdezte a Balázs: „Hát ez nem fáj neked?
El nem tudom képzelni, milyen érzés lehet!”
De nem fájt, sőt élveztem,
hogy a kicsi babám mozgását éreztem.
Havonta kellett menni ultrahangra,
mi Bence növekedését mindig megmutatta.
A vizsgálatok előtt izgatott voltam,
bíztam benne mindig, hogy magzatom jól van.
Szerencsére minden rendben volt vele,
nődögélt a teste és a kicsi feje.
Telt-múlt az idő, vissza nem volt már sok,
de nem tudtam még, milyenek a fájások.
A doktor úr mondta a 38. héten,
üljek le a székre és figyeljek rá szépen!
„Bár január 16-ra vagy kiírva Szilvi,
az ultrahangnak 100%-osan nem lehet hinni,
lehet 1 hét múlva, de lehet, hogy már holnap
szülni fogunk, úgyhogy szedd össze motyódat!”
Ebbe a holnapba beleéltem magam,
hogy indulunk szülni, tudtam már biztosan.
Mondtam is a Balazsamnak,
ám Ő nem akart hinni a szavamnak.
(Ja, a 7. hónapban az én szerelmem
egy karika gyűrűvel lepett meg engem.
Természetesen egyből igent mondtam,
felhúzta az ujjamra hamar, - azon nyomban.)
Aztán eljött az a holnap, mit annyira vártam,
este fájni kezdett a hasam és a lábam.
A Balázsnak étterembe támadt kedve menni,
de én mondtam „NEM! Ma szülni megyünk, ennyi!”
Csak nevetett rajtam, de rám hagyta, hogy jól van,
csak szóljak, hogy mikor és indulunk nyomban.
Néztük a tévét és észrevettem hamar,
hogy fájásaim közt nincsen időzavar.
Kedvesem azért még bepróbálkozott,
hogy csak elfeküdtem az oldalam, attól sopánkodok,
-de nem, akkor én már tudtam,
hogy itt van az idő, szülni megyünk – mondtam.
Összekaptuk magunk és elindultunk szépen,
Mezőszilasig cammogtunk, amikor megkértem,
hogy legyen olyan kedves és taposson bele,
mert különben a kocsiban születik gyermeke.
Nemsoká odaértünk a szülészetre,
az ajtóban persze nem volt nővér - egy se,
így hát becsengettünk, hogy jöjjön már valaki,
jött is a doktor, - egy igen idős hapi.
Megvizsgált és azt mondta nekem,
egyhamar biztosan nem fogom gyermekem.
Erre eléggé elkeseredtem,
a fájdalom már uralta a testem.
Egy szobában a Balázzsal lehettünk ketten,
mondta is a betanult szövegét menten,
mit én tanítottam be még otthon Neki,
hogy mikor vajúdok, ezt ismételgeti!
„Ügyes vagy szívem, büszke vagyok rád!
Nemsoká meglesz a mi pici babánk!
Nagyon jól csinálod, kérlek hidd el nekem,
hamarosan megszülöd gyermekem!”
De szavai sajnos nem segítettek,
a fájdalomtól bizony nyafognom kellett.
Kértem a szülésznőt, csináljon valamit,
de elkeserített, még nem tehet semmit.
Mondta, esetleg zuhanyoznom lehet,
a hasamat locsoljam, az talán jót tehet.
Közben a Balázsnak megejtette szépen,
nem lesz itt ám szülés, maximum csak délben!
Ez éjjel 3-kor nagyon szíven ütött,
mivel a fájdalom 5 órája gyötört.
Ám a meleg víz úgy látszott jót tett,
mondták a Balázsnak, azonnal öltözhet,
merthogy nemsoká szülni fogok,
ettől Ő majdnem összerogyott.
Hívták Bata doktort, ki megérkezett hamar,
csakhogy kijelentése kissé összezavart,
azt mondta szülünk, 1 röpke óra múlva,
de nekem túl soknak tűnt az az 1 óra.
Mondtam a Balázsnak, jelentse ki Neki,
most azonnal szülök, nem várok reggelig!
Erre a doktor úr azt felelte: „jól van,
ha így szeretnéd Szilvi, toljad akkor mostan!”
Innentől az események felgyorsultak nagyon,
hamarosan Fodor Bence feküdt a hasamon.
Testem hőjével én melengettem,
a boldogság uralkodott akkor el felettem.
Édes kisfiamat a karjaimban tartva
így lett január 6 életem legboldogabb napja.
2012.03.05